Vallás

 

A Gondoskodó Magyarország irányelvei

 

A vallásos világ, Isten hitében, egységet alkot. Minden vallás (így a magyar nemzet domináns vallása, a keresztény vallás is) önmagában egy és oszthatatlan, azzal együtt, hogy a - keresztény vallás vonatkozásában - a Tridenti és a Vatikáni zsinatokat több évszázaddal korábban kellett volna megtartani.

Meggyőződéssel valljuk, hogy vallási szempontból a II. János Pál Őszentsége által megfogalmazott és gyakorolt, tág értelemben vett ökumenizmus a helyes (és politikus) magatartás.

Célunk annak elősegítése, hogy az összes vallás egymás tiszteletben tartásával, a közös hit alapján békében éljen egymással. Célunk, az, hogy a keresztény vallásszakadás ezer éves évfordulójáig (2054-ig) következzék be az egyházegyesülés.

 

Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az Ősi Magyar Kereszténység és a megtisztult Egyetemes Kereszténység egyesüljön a keresztény vallásszakadás millenniumáig.

 

Ebből adódóan a vallások megosztását célzó minden törekvés (szektásodás, a - ténylegesen anyagi vagy politikai okból történő - színlelt egyházalapítás) a vallástól és az alapvető emberi érdekektől idegen, így tilos a Gondoskodó Magyarországon.

A vallásos élet azt jelenti, hogy a mindennapok nélkülözhetetlen részévé válnak a "Lélek gyümölcsei" (Szent Pál galatáknak írt levele 5, 19).

Azt, hogy mennyire színlelt a háttérhatalom diktatúrájának (és így az EU-nak) a "vallásossága", mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a globalizáció egyik leghatékonyabb eszköze a vallások közötti különbségekből ellentétek szítása, az egyes vallások (pl. kereszténység) megosztását elérni törekvő igyekezet. Ezzel az eszközzel el akarja leplezni azt az alapigazságot, hogy minden embernek, legyen az római- vagy görögkeleti katolikus, evangélikus, református, unitárius, anglikán, baptista, zsidó, mohamedán, buddhista vagy sintóista, és sorolhatnánk tovább, ugyanaz az ellensége: a gyakorolt ateizmus, vagyis a háttérhatalom diktatúrájának vallása.

A Gondoskodó Magyarország

 

a magyarság domináns vallásának tekinti a kereszténységet, ugyanakkor minden állampolgára számára alapvető emberi jogként megadja saját vallása gyakorlásának szabad megválasztási és gyakorlási jogát, valamint biztosítja a vallásgyakorlás feltételeit.

 

A Gondoskodó Magyarországon a vallási felekezetek létszámarányosan az Országgyűlés felsőházába delegált képviselőiken keresztül érvényesítik (hangolják össze más társadalmi csoportokkal) híveik érdekeit és vesznek részt az irányításban.

 

 

 

Jézust követő vallások 2011.

Megye

Katolikus

Ortodox

keresztény

Református

Evangélikus

Jézust

követő

emberek

római

katolikus

görög

katolikus

nem

azonosított

összesen

Bács-Kiskun megye

258 758

998

66

259 822

387

45 933

13 288

319 430

Baranya megye

180 749

1 130

54

181 933

353

24 774

4 601

211 661

Békés megye

69 478

809

20

70 307

3 491

46 366

27 870

148 034

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

248 033

34 816

55

282 904

242

135 677

3 483

422 306

Budapest

501 117

16 192

453

517 762

3 710

146 756

30 293

698 521

Csongrád megye

164 060

1 855

40

165 955

923

29 289

3 488

199 655

Fejér megye

150 883

1 292

59

152 234

418

46 154

7 143

205 949

Győr-Moson-Sopron megye

243 196

1 066

93

244 355

165

14 741

21 062

280 323

Hajdú-Bihar megye

53 697

32 359

28

86 084

862

158 513

1 086

246 545

Heves megye

160 885

1 098

31

162 014

108

14 729

1 084

177 935

Jász-Nagykun-Szolnok megye

123 208

1 106

17

124 331

153

42 968

1 127

168 579

Komárom-Esztergom megye

110 656

1 227

36

111 919

117

30 517

4 505

147 058

Nógrád megye

112 241

389

10

112 640

45

4 167

7 858

124 710

Pest megye

435 717

9 235

154

445 106

1 796

134 848

32 564

614 314

Somogy megye

167 719

546

42

168 307

101

21 176

5 807

195 391

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

108 666

73 419

12

182 097

389

193 697

11 030

387 213

Tolna megye

108 392

331

32

108 755

88

18 533

6 800

134 176

Vas megye

150 575

276

61

150 912

99

7 113

15 135

173 259

Veszprém megye

166 597

719

56

167 372

159

30 491

12 813

210 835

Zala megye

176 721

313

38

177 072

104

7 000

3 928

188 104

Magyarország

3 691 348

179 176

1 357

3 871 881

13 710

1 153 442

214 965

5 253 998

 

Nem Jézust követő vallások 2011.

Megye

Izraelita

Más vallási

közösséghez,

felekezethez

tartozik

Vallási

közösséghez,

felekezethez

nem tartozik

Ateista

Nem kívánt

válaszolni,

nincs válasz

Nem Jézust

követő

vallások

emberek

Bács-Kiskun megye

165

9 114

62 391

4 436

124 795

200 901

Baranya megye

136

5 721

62 613

5 824

100 486

174 780

Békés megye

74

6 862

113 094

4 150

87 734

211 914

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

143

10 115

83 033

5 821

164 848

263 960

Budapest

7 925

41 155

342 540

53 424

585 475

1 030 519

Csongrád megye

263

7 278

90 836

6 585

112 839

217 801

Fejér megye

148

5 376

82 975

6 427

124 972

219 898

Győr-Moson-Sopron megye

146

3 952

41 179

4 683

117 702

167 662

Hajdú-Bihar megye

197

10 133

147 001

6 416

136 429

300 176

Heves megye

64

4 722

43 193

3 298

79 670

130 947

Jász-Nagykun-Szolnok megye

91

4 068

108 247

4 651

100 958

218 015

Komárom-Esztergom megye

86

3 898

61 384

4 262

87 880

157 510

Nógrád megye

59

3 568

24 717

1 740

47 633

77 717

Pest megye

947

26 485

200 430

19 869

355 431

603 162

Somogy megye

113

3 615

35 503

3 056

78 459

120 746

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

117

10 250

44 173

2 468

115 051

172 059

Tolna megye

39

2 607

35 803

2 194

55 542

96 185

Vas megye

63

1 925

13 621

1 895

65 866

83 370

Veszprém megye

93

4 124

43 171

3 915

90 930

142 233

Zala megye

96

2 263

23 119

2 272

66 325

94 075

Magyarország

10 965

167 231

1 659 023

147 386

2 699 025

4 683 630