Egy nap, amely
tükrözi a „nemzeti” oldal bizonytalanságának okát
Az EGYSÉGet nem megteremteni kell, hanem rá kell ébrednünk
arra, hogy érdekeink EGYSÉGE a magyarság EGYSÉGÉnek alapja.
A
hétvégi Szittya Világtalálkozó második napján elhangzott előadások az egységet és a megosztottságot egyaránt
szolgálták. Azt hiszem, az első napról is elmondható ugyanez, és amikor
megismerem a szombati előadásokat, nem kell ezt a megállapításomat visszavonni.
Alapértékünk, nyelvünk egységteremtő erejére és
megvédésének szükségességére hívta fel a figyelmet Czeglédi Katalin.
A
lélekkel harmóniában lévő testi
egészségünk megőrzésének eszközeit úgy mutatta be Horváth István professzor
és Tejfalussy András, hogy konkrét esetekkel bizonyították: a nyugati civilizáció megosztó paradigmája eszköznek tekinti az
embert, ezért szükségtelennek (és rá
nézve veszélyesnek) tartja nemcsak a most élő emberek, hanem a jövő emberiségének
épségét megőrizni.
Varga István előadásában az összes
következmény egyik oka, az áruvá vált pénz
„emberközelivé” tétele felé vezető első lépést ismerhettük meg - a fedezet,
valamint a kínálat-kereslet és az igény-lehetőség felé orientáltság
meghatározása nélkül.
Toroczkai László felfedte, hogy a bevándorlás annak a bomlasztó-megosztó
gondolkodási módnak, mint oknak a következménye, ami terror (politikai
és/vagy gazdasági hatalom megszerzése és megtartása érdekében kifejtett
erőszak) alatt igyekszik tartani a világot, ezzel biztosítva, hogy érdekeinek
érvényesítése fölötte álljon a nemzetek és államok érdekérvényesítési
lehetőségein.
Gaudi Nagy Tamás és
Lehmann György gyakorlati bizonyítékokon keresztül mutatta be, hogy a társadalmi együttélés közmegegyezésen (konszenzuson) alapuló
rendszerétől hogyan távolodott el a nyugati civilizáció jogrendszere.
Eva-Maria Barki önkritikusan (1998-ban
még az EU-tagságra bíztatott bennünket) mutatta be a nyugati civilizációt számunkra megtestesítő EU elviselhetetlenségét (Rákóczi szavaival: a „szenvedhetetlen igát”), azokat a világot fenyegető
következményeket, amelyek – ha nem lépünk fel ellene időben – olyan emberiség elleni genocídiumot jelentenek,
ami után a „negyedik világháborút” botokkal és kövekkel vívják – ezt a
véleményét előadása után, folyosói beszélgetésen fejtette ki.
Bene Gábora megosztottság célját és következményeit ecsetelte előadásában,
megállapítva, hogy az emberiségnek egyetlen útja maradt: paradigmaváltással a nyugati civilizáció helyére az embernek emberi
életet adó ősi civilizáció értékrendjét kell állítani.
Beszédemet – Eva asszony beszédének hatására
– átalakítottam az előre nyilvánosságra hozotthoz képest és azt helyeztem a
középpontba, hogy érzékeltessem: a
föderatív nyugati civilizáció felváltása a konföderatív ősi civilizációval évek
óta elkezdődött folyamat, amely részei a föderációba ágyazva kerülnek
nyilvánosságra, a teljes rendszer ismertetése nélkül.
Immár
nyolc éve, hogy Vona Gábor azzal indokolta felajánlott együttműködésem
elutasítását, hogy szembemegyek a „köztiszteletben álló” személyekkel.
Vasárnap Lehmann
György szembe ment Bogár Lászlóval a devizahitelesek
felelősségével kapcsolatban, rámutatva a „nemzeti oldal” némely „köztiszteletben álló” közszereplőjének tényleges
elkötelezettségére.
Sajnálom,
hogy „Az Arvisura „igazsága”” címmel elhangzott egy „tudományos” előadás Darai Lajostól (társszerző az ausztráliai Cser Ferenc), ami a nyugati civilizáció módszereivel
bizonyítja az egyetemi padot nem koptatott, pusztán „táltos” szerző által leírt
őstörténeti munka valótlanságát.
A
nyugati civilizáció történelemhamisítási
módszere a bizonyítékok megsemmisítése, titkosítása, vagy meghamisítása (rovásfák, imahelyek, perdöntő bizonyítékot szolgáltató dokumentumok – akár
pápai enciklikák), és ez után azok számonkérése, illetve visszadátumozott bizonyítékok gyártása azzal a céllal, hogy később
azokra „eredetiként” lehessen hivatkozni.
Ez
a módszer magában rejti a sánta kutya
esetének megismétlődését.
A
sánta kutya azArvisurával kapcsolatban még vígan szalad (legalább is a nyugati civilizáció gondolkodási
módján szocializálódottak tudatában), de az Igazság törvényszerűen utoléri.
Egy utolért (nem
akármilyen: falkavezér) kutya esete legyen itt példának.
Az
emberiség életének alapkérdése, hogy milyen iránymutatást (Alkotmányt) követve
kell élnie. A nyugati civilizáció követői természetesnek veszik, hogy az
iránymutatás (Alkotmány) egy történeti folyamat eredménye és - ha
felülemelkednek a „természeti törvények”-szemléleten –
azt mondják, hogy Isten akarata
megismerhetetlen (agnosztikus), ezért az ember magára hagyott élete alakításában.
A
sánta kutya esete itt jön elő. Már Aquinói Szent Tamás is tagadta az Isteni
Akarat megismerhetetlenségét, de egy magyarsághoz
fűződő bizonyíték félreérthetetlenül mutatja, hogy a Magyar Küldetés nem valami általános, csak szakrális feladat,
hanem az „Istenszülő feladata egy
részének teljesítése”. (Molnárfy Tibor) Márpedig, hogy lehet egy feladatot végrehajtani,
ha nem ismerjük azt?
Apó, a Nemzet
Táltosa fenn, Istenszékén őrzött egy rovásfát, amin – a hagyaték szerint – annak a rótt
szövegnek a másolata volt, amire kőre rotta – Apó szerint - Isten szavát a próféta Úr városában. Azt mondták, hogy egy tanulatlan (nemhogy egyetemet nem végzett, de
talán iskolázatlan) ember által állítottaknak nincs tudományos alapjuk. (A krónikás: Wass Albert, a történet
ideje: 1921, a forrás: „A hagyaték”.)
A hitetlenségnek
ez a sánta kutyája 1954-ig szabadon futkosott, akkor érte utol
az Igazság: Krámer Mezopotámiában, Úr városában talált egy kőtáblát, amire az Úr szava volt vésve, ugyanazzal az Iránymutatással, amit Apó őrzött
Istenszékén.
XXIII.
János ezzel bizonyította, hogy Jézus
tanításának a Krámer által megtalált „Paralel Bibiliában” szereplő ősi értékrend az alapja, nem az „ősdi judaizmust” közvetítő Tóra (Ószövetség). (Az ezt a
megállapítást tartalmazó „Penitentiamagere” kezdetű enciklika teljes szövege csak a Vatikáni
levéltárban található. A nyilvánosan elérhető szövegből ezt a részt kivették.)
Vagyis az emberi
élet alapja az Isteni Iránymutatás.
A
nyugati civilizáció „történelemértelmező módszerét” alkalmazta Szántai
Lajos vasárnap elmondott beszédében, ahol megállapította: „idiótizmussal van tele a fejünk” és „elhülyülésünket” Szent
Istvánra kenjük. Szerinte a „Koppány – István ügy” (bár nagyobb súlyú, mint „egy
Valentin napi lufi-buli ünnepség”), figyelemelterelés a lényegi
kérdésekről.
Figyelmébe
ajánlom Szántai Lajosnak József Attila gondolatát: „az igazat mondd, ne csak a
valódit!”
Ő
ugyanis ékesszólóan emelte a valódit az
igaz helyére és ennek megfelelően szelektált példákat hozott annak
bizonyítására, hogy István
kereszténysége nem Róma (vagy Bizánc) kereszténysége.
Ez a
megállapítás nem igaz, ahogyan félrevezetőek a templomokkal kapcsolatos
megállapításai, vagy az, hogy a diktatúra elfogadásának értelmezi túlélési
szokásainkat.
A Koppány és
István közötti különbség azonos a szabadság és az idegeneknek
kiszolgáltatottság közötti különbséggel.
Kell
bizonyíték?
Ismerje meg,
Szántai úr a Quedlinburgi Szerződést, ami szellemében
István irtatta annak az értékrendnek még az emlékét is, amit Ön elismer: a
magyarság szkíta eredetét.
Nem
akarok kemény szavakat használni, de az
szemenszedett valótlanság, hogy István nem a zsidókereszténység szellemében
kényszerítette a magyarságot a nyugati civilizáció „szenvedhetetlen igája” alá. (Az Intelmekben mintaként idézi pl. a Tórát.)
Vagy
más:
Az Aranybulla a
püspököket, jobbágyurakat, nemeseket határozza meg a hatalom gyakorlóiként.
A Tiborcok –
vagyis a volt „szabad magyarok” – ugyanebben a korban így élnek:
„És
aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített.”
(Remélem,
nem kell az idézetet forrás-megjelöléssel ellátnom.)
Ez a lényegi
kérdés, és ez teszi mindenki számára érthetővé István és Koppány közötti
különbséget, Szántai úr!
__________________________________________
Remélem,
akik a Szittya Világtalálkozón részt vettek, és akik megismerik az ott
elhangzottakat, megértik és megérzik, hogy a „nemzeti oldal” „köztiszteletben álló” közszereplői milyen szándékkal ténykednek.
A
magyar ember ki tudja választani a búza közül az ocsút, bármilyen ékes
szavakkal is leplezi az önmagát.