Részösszegzés

Úgy látszik, az elmúlt 22 év nem koptatott sokat programozási tudásomon. Ma már ugyanolyan biztonsággal készítek algoritmusokat, amiket ugyanolyan biztonsággal tanítok meg a számítógéppel (kódolok át), mint 1994-ben.

Ehhez az kellett, hogy „előbányásszam” azt a fejlesztő-környezetet – és annak kiszolgálására egy múzeumi korú számítógépet -, amellyel két évtizede dolgoztam

Ugyanakkor zavartalanul tudok a jogi megoldásokra is átváltani, sőt elemzéseket is végezni, mintha nem a programozás lenne a „fő csapásirány”.

Ezért kettős tevékenységet folytatok: a rendszerfejlesztési tervem napi lebontása szerint elvégzem a folyamatszervezési- és programozási feladataimat, e mellett figyelem az eseményeket és Naplóbejegyzésekben nyilvánosságra hozom az azokkal kapcsolatos észrevételeimet.

Aki úgy érzi, a fentiekben az öndicséret igen ronda bűnébe estem, azt arra kérem – legyen bár tíz, húsz, harminc vagy negyven évvel fiatalabb nálam (72 éves múltam) – mutassa be, ő mire képes, és ha hasonló eredményt fel tud mutatni, akkor készséggel írom le: „Ugyanannyit teszek, mint XY” (itt az ő neve fog szerepelni).

 

A Szent Korona Értékrend (http://szkertekrend.hu/) eddig is hatalmas ismeretanyagot tartalmazott, áttekinthető formában. (Több mint 41000 adategységet – file-t -, 4,65 millió adatelemmel.) Most kiegészítettem a Naplóbejegyzésekkel.

 

Honlap160723.jpg

 

A tanulmányok a bal hasábban vannak – innen hívható a 103 írást tartalmazó honlap is.

A középső hasábban üzeneteket kezelek (sajnos eddig csak egy érkezett) és az ismeretátadást szolgáló írott és video-anyagok szerepelnek (ez utóbbiak általában „hangoskönyv” formában).

A jobb oldali hasáb neve „Összehangolt önellátás”. Itt Magyarország összes településének legfontosabb – mintegy ötszáz – adata elérhető, a közigazgatás alulról történő felépítése mellett. A megyék, járások és települések nevei - természetesen – rovásírással is szerepelnek, a Kúria állásfoglalásával szemben, amely tiltja a rovásírás használatát a közigazgatásban. Az adatok forrása a 2011. évi népszámlálás. A kibernetikai rendszer adathalmaza (adatbázisa) ezeket kiegészítve - pl. földterület-típus bontással -, településenként mintegy ezerkétszáz adat igény-lehetőség elemzését végzi, a gazdaságközpontú helyébe lépő emberközpontú köz-gazdaságra épülő rendszerben. Biztos vagyok abban, hogy az aranyvasárnapi bemutató mindenki számára érthetően bizonyítja: nincs már lehetőségünk, mint a nyugati civilizáció gondolkodási mód mintáját (paradigmáját) felcserélni az ősi civilizáció koreszméjével (a „paradigma” kifejezést ezzel is lehet helyettesíteni).

   

A rendszerfejlesztési tevékenységemről nincs értelme részletesen beszámolni az első nyilvános bemutatóig, amely Aranyvasárnap lesz Dobogókőn.

 

Tegnap Münchenben bizonyosodott be, hogy kopogtat az ajtón az igaság napja. Mindenkinek tudnia kell: az erőszak erőszakot szül, és a fogadjisten hatásában közelít az adjonistenhez.

Adjonistennel az USA és NATO szövetségesei (közöttük mi) köszöntek (ez a terrorizmus), az arabok csak fogadjistent mondtak (ez az önvédelem) legutóbb Nizzában és Münchenben.

Európában bárhol és bármikor elhangozhat a fogadjisten legközelebb.

 

Az EU szétesik? Nyilvánvaló.

Átalakul-e Konföderatív Európává? Igen.

Mikor?

Rajtunk is múlik. Rajtad is, azzal a döntéssel, hogy lebontod magadban az ezeregyszáz év alatt épült, a fél-rabszolgatartó társadalomszervezést védő Magyar Tornyot.

Elkezded ezt az emberpróbáló feladatot Dobogókőn, Új Kenyér havának 20. napján (https://www.facebook.com/events/322861354722687/)? Rajtad múlik.   

  

Néhány barátom példája mutatja, mennyire nehéz feladat a toronybontás. Még mindig a jól „bejáratott” istváni államalapításhoz (ami nem volt az), Nagyboldogasszony oltalmának megosztó értelmezéséhez, az évszázadok alatt belénk ivódott magyarkodáshoz (hígmagyarsághoz), a megmondó-szirének megoldást nem adó leleplezéseihez vonzódnak, mert a Torony jól összeragasztódott ezeregyszáz év alatt.

De észre kell venni: mégiscsak négy – önmagában s bontható – részből áll:

 

-    az eredetünket meghamisító zsidókereszténységből,                                   

-    a kirekesztettek és kirekesztők megosztottságát isteni akaratnak hazudó Szent Korona Tanból,

-    az ezeket „igazoló”, ember alkotta „történeti” alkotmányosságból,

-    a „szenvedhetetlen igát” (Rákóczi kifejezése) törvényesként ránk kényszerítő fél-rabszolgatartó (istváni, „ezer éves”) államszervezetből,

-    a jogok és kötelezettségek összhangját eltörlő anyagi tulajdon- és birtokrendszerből.   

 

Így már a bontás nem reménytelen feladat.

Megértem bizonytalankodó barátaimat, mert ott van a tömeg, és a hatalom sincs ellene.

De itt van a jövő, az igazság és a Tudás Népének egyre nagyobb ereje.

 

A mai helyzet alapján úgy látszik, hogy 2054-ig, a keresztény egyházszakadás ezeréves évfordulójáig fognak a Jézus-követő emberek a vallások helyett Istenhitben egyesülni. Ezzel teljesedik ki a Földanya Világkorszaka (Aranykor) az Isteni Iránymutatás alatt.

 

Van időnk.

 

Van időnk a kezdésre is?

 

Halász József