Első lépés az Új Világtörténeti Korszak beteljesülése felé

Donald Trump elnöki beiktatási beszédére

Trump.jpg

 

Ne csodálkozz azon, hogy azok, akik látását korlátozza a nyugati civilizáció szemellenzője, félreértelmezik Donald Trump elnöki beiktatási beszédét.

Ez a hitvallás koreszme (paradigma) váltást közvetít a világot a globalizmussal válságba sodró gazdaságközpontú rendszerről az emberközpontú rendszerre.

„Ettől a naptól kezdve, egy új jövőkép fogja irányítani országunkat.

 

 

Ennek az állításnak legjellemzőbb bizonyítékai:

 

1. Közszabadság a megosztottság helyett:

Egy új nemzeti büszkeség fogja begyógyítani megosztottságunkat” – mondja és ennek értelmében a pártrendszer semmisségét hirdeti meg: „ma már nem pusztán hatalmat adunk át az egyik kormányzattól a másik kormányzatnak, vagy az egyik párttól a másiknak, hanem hatalmat adunk át Washington DC-től, és ezt a hatalmat visszaadjuk önöknek, az embereknek, a népnek.”

 

2. A kötelezettségek és jogok összhangjához köti az emberi szabadságjogok érvényesülését: „Népünket le fogjuk hozni a segélyekről és vissza fogjuk őket hozni a munka világába, amerikai kezek által, amerikai munkával elérvén ezt.”

 

3. A legszentebb emberi közösség, a család szerepét a társadalomszervezés alapjának tekinti:

„Az amerikaiak jó iskolát akarnak gyermekeiknek, megfelelő lakhelyet, megfelelő környezetet családjuknak, és jó munkahelyet saját maguknak.”

Minden döntés, ami kereskedelemről, adóról, bevándorlásról, külügyekről, minden ilyen döntés úgy születik majd, hogy az amerikai munkásoknak és az amerikai családoknak kedvezzen.”

 

4. Önellátás

„Két egyszerű szabályt fogunk követni: amerikai terméket vegyetek, és amerikai munkaerőt vegyetek fel.”

 

5. Konföderatív gondolkodás a föderatívval szemben:

„Megpróbálunk barátságot és jószándékot kialakítani minden nemzettel a világon, de ezt úgy tesszük, hogy megértjük közben, hogy jogunk van arra, hogy saját érdekeiket vegyük előre.”

 

6. Mintaadás az erőszakkal szemben:

Nem akarjuk ráerőltetni saját életstílusunkat senkire, hanem azt akarjuk, hogy ez példaként sugározzon kifelé. Sugározni fogunk kifelé, ragyogni fogunk, hogy mindenki követhesse ezt.”

 

7. Takarítás az építés előtt:

„Vissza fogjuk szerezni a munkahelyeinket, vissza fogjuk szerezni a határainkat. Vissza fogjuk szerezni a vagyonunkat, és vissza fogjuk szerezni az álmainkat.”

 

Ennyi elég.

Győződj meg a fentiekről, meghallgatva, elolvasva a beszédet (magyarra fordítva is):

http://szkertekrend.hu/Donald_Trump_elnoki_beiktatasi_beszede_17_01_20.pdf

 

Szeretettel, Halász József