A Hétfájdalmú Boldogasszony napját követő nap délutánját, éjszakáját
együtt töltöm a pusztaszeri Pusztabíró tanyáján azokkal, akik úgy érzik, annak
a Szerződésnek alkotó részesei kell, hogy legyenek, amelyet a következő napon,
a fogadalomtétel napján meghatározunk sorsunk őseinkhez méltó alakításában.
____________________________
A Szer kezdő-eseményén, Dobogókőn megígértem, hogy a lehetőségeim
szerinti legérthetőbb módon leírom, elmondom, mit kell tennünk személyenként
ahhoz, hogy a világ fiainak okosságán
felülemelkedjen a világosság fiainak okossága.
Számtalan vázlatot készítettem az elmúlt napokban, de mindegyiket
elvetettem, mert úgy éreztem, az a mélység
még nincs meg, amivel Lélektől Lélekig lehet kapcsolódni.
Miután a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága elfogadta a Szer fogadalmi
részének megrendezésére vonatkozó bejelentésemet, egyeztetésre megkerestem Máté
Gábor urat, Pusztaszer polgármesterét, akivel a nyolcvanas években - amikor az
általános iskolában számítástechnikai önképzőkört vezettem - kollégák voltunk.
Elmentünk az Árpád emlékműhöz, ahol a lehetőségekkel ismertetett meg Gábor,
közben felhívta a figyelmemet, az
emlékművet „őrző” Pusztabíró házra.
Már többször jártam itt, de csak most éreztem azt, hogy hazajöttem. Talán az, hogy visszakapta
nevét és nem „Alkotóháznak” nevezik, talán a tanya rendezettsége, talán az
udvar, talán a gémeskút, talán a főház és a kisház szerves egysége, talán a
régi kukoricagóré helyére felállított jurta, vagy ez mind együtt, hozott elő
bennem egy majdnem elfelejtett emlékképet, amit anyai nagymamám adott nekem.
A pusztaszeri pusztabírót az
ezerhétszázas évektől 1945-ig a Dékány család adta, amelyből nagymamám, Dékány
Rozál származik. Mindaddig
Felső-Pusztaszer (a mai Pusztaszer) tanyavilágában lakott, amíg nagyapámmal,
Szilasi Antallal össze nem házasodtak és az Alsó-Pusztaszerhez (ma Ópusztaszer)
közeli Gajgonyára nem költöztek.
Amikor a gémeskútból Gábor felhúzott egy jéghideg palackot, magától
jött az elhatározás: a Szer előtti
éjszakát itt kell töltenem.
Most még nem tudom, az az éjszaka mit fog
adni, azt sem, hogy pontosan mit fog tartalmazni az a fogadalom, ami ennek
hatására (is) a Szövetség megújításához fog vezetni bennünket.
Azt viszont megértettem, hogy mit
jelent Hamvas Béla intelme a Tabula Smaragdinában: „A fontos nem a tanítás hirdetése, hanem a
sors alakítása. – De nem a háttérből a módszer által hatni, hanem a módszert
mindenki kezébe adni.”
Mindeddig azt gondoltam, hogy a módszer, amivel sorsunkat alakíthatjuk,
az az Isteni Iránymutatás és az azt korunkra alkalmazó
társadalomszervezési rendszer.
Azt nem vettem figyelembe, hogy ennek a módszernek a szegletkövét már nem
ismerjük, annak ellenére, hogy bennünk van, mert elfedte a világ fiainak okosságnak álcázott hazugsága.
Ez a szegletkő önmagunk ismerete és a megismert személyiség elfogadása. Ne lepődj meg, ha azt mondom: ez az a
Jézusi Tanítás, amelyet Hamvas Béla a Patmosz II.
kötetében szereplő „Mire tanít a kereszténység?” c. esszéjében így határoz meg:
„Most hozzád beszélek,
megnyíltam neked, és nyílj meg nekem. Eressz engem magadba, ahogy én téged
magamba eresztelek.”
Ezt a megnyíltságot kell elérnie a Szent Korona minden Tagjának ahhoz,
hogy visszaállítsuk a Teremtő és az Ember közötti Szövetséget.
Ez az a „testre szabás”, amely
alapot, szilárd szegletkövet ad ahhoz,
hogy az Isteni Iránymutatásra épülő módszer szerint újjáteremtődjék a Szent
Korona Országa.
_________________________________
A Hétfájdalmú Boldogasszony napját követő nap délutánját, éjszakáját
együtt töltöm a pusztaszeri Pusztabíró tanyáján azokkal, akik úgy érzik, annak
a Szerződésnek alkotó részesei kell, hogy legyenek, amelyet a következő napon,
a fogadalomtétel napján meghatározunk sorsunk őseinkhez méltó alakításában.
Az Atya velünk van, mert a dobogókői tizenkét Példaadó közös akarata
közénk hívta!
Kelt Szegeden, 2017. Új Kenyér havának 25. napján
Halász József
az Isteni Iránymutatás közvetítője
|