Szeptember 6-án a Szegedma Klub rendezésében előadást tartott ifj. Losonczi Zoltán alkotmányjogász. A beszélgetést a blogstar.hu alapítója, Csúri Ákos vezette.

Színtiszta fideszes rendezvény volt. Bozóki István barátommal képviseltük a pártrendszertől független „kakukktojásokat”.

 

A két „asztalos” a „politikai korrektségen túllépés” [1] jegyében kicsit szabadabb formában ismertette a fideszes véleményt az EU vezetéséről, az ellenzékről és azok vezetőiről, Sorosról és praktikáiról, időnként megemlítve, hogy a miniszterelnök úr az egyetlen biztosíték arra, hogy Magyarország Magyarország maradjon.

A politikai korrektség elutasításának – szerintem – sajátos formája ez, amikor „nyíltan, őszintén” beszélünk az ellenség (nem az ellenfél) személyi – vélt vagy valós – negatív tulajdonságairól.

Biztos vagyok abban, hogy ha ezt az estet a Délmagyarország rendezte volna, és az ellenzék egyik szószólójával beszélgetett volna a lap főszerkesztője, ugyanennek a reciprokjával találkozunk. Az ellenzék helyett a kormánypárt, az EU-vezetők elmarasztalása helyett annak dicsérete szerepelt volna.

 

Én úgy értelmezem a „politikai korrektségen túllépést”, hogy egy esemény teljes okára, okozatára és megoldására adandó válaszokat tárjuk fel (az arisztotelészi hármas kérdésre adott válasszal), nem pedig az, hogy egy kérdést kiemelünk és önmagában elemzünk, mintegy függetlenítve az októl és a következmény hatásától. Ez színtiszta demagógia, vagy, ahogy József Attila értelmezi, az „igaz” részét képező „valódi” önállósulása („Az igazat mondd, ne csak a valódit!”)

Értelmezésemet alátámasztja az, hogy Trump ugyanezt tette választási kampányában, amikor meghirdette – a kifejezést (az értelmezést megkönnyítő) iróniával kezelve - a „túllépést a politikai korrektségen”, és ennek jegyben megnevezte Busht és az Obama - Hillary Clinton kettőst az Al-Kaida és az ISIS létrehozójának, megmutatva, hogy a „politikai korrektség elvetése” a nemzet és nem egy csoport érdeke, a politika hátterének feltárása.

 

A tegnapi rendezvény előadás része (Lomniczi Zoltán a kvótaperről), valamint azoknak a kérdései, akiknek az előadás szólt és azokra adott válasz a látszat-túllépést jelentette a politikai korrektségen.

 

Mintegy „programon kívül” kaptam lehetőséget a kérés feltételére, amit a politikai korrektségen ténylegesen túllépve tettem meg. (A kvótaperről Halász József kérdez, Lomniczi Zoltán igen hosszan beszél, de nem válaszol.)

Lomniczi úr – igen hosszú eszmefejtésében - a kérdésekre nem adott választ. Eszembe jutott az egyik vizsgám a jogi egyetemen: az előttem felelő általánosságokat mondott, mire a professzor rászólt: „Kolléga! Most csak vizsgázik, még nem praktizál!”

A rendezvény célzottságát mutatja (és azt, hogy a politikai korrektségen túllépés fogalma nem mindenki számára egyértelmű), hogy befejezésként a hallgatóság egyik tagja (rám utalva) megjegyezte: „Már itt van a politikai korrektség!”  

 

Mindkét „asztalos” biztosított arról, hogy értik, amit mondtam (arról nem szóltak, hogy a válaszban miért nem segítettek a résztvevőknek abban, hogy ők is megértsék).

Happy end: Csúri úr meggondolja, hogy egy későbbi rendezvényen lehet-e a politikai korrektségen ténylegesen túllépve beszélgetni.

 

Kelt Szegeden 2017. Földanya havának 7. napján

Halász József